Önarckép macskaszemmel: : Ember–állat sorsközösség Polcz Alaine Macskaregény című memoárjában

Polcz Alaine Macskaregény (2000) című memoárja szervesen illeszkedik a nehezen elbeszélhető, tabusított traumatapasztalatokat – a múlandóság, a veszteség, a gyász élményeit – sajátosan női perspektívából elbeszélő, vallomásos-filozofikus, önéletrajzi ihletésű írásai sorába. A hetvenhárom éves szerző az egykori macskáihoz kötődő emlékfoszlányait egybegyűjtve igyekszik feleleveníteni múltját. A személyes önreflexiót és a tanatológiai meglátásokat ötvözve, a kíméletlen őszinteség, a tudományos kíváncsiság és a melankolikus önirónia sajátos elegyével vet számot halandóságunk megtestesült tudatával az ember–állat viszonyrendszer újragondolása során. Nő és macska találkozásakor „két világ átlépi egymás küszöbét”: a derridai ráeszmélés, a macska szemében tükröződő én másságának felismerése etikai megfontolásokhoz vezet a létezésükkel halandóságra ítéltek sorsközösségét hangsúlyozva. Fajközi kapcsolódásaink feltárása az elgyászolandó halálhoz való jog nekropolitikai tétjeinek felismeréséhez vezet.

Kulcsszavak: tanatológia, önéletírás, humanimál etika, ember–állat viszony, szimpoétikus
szolidaritás, elgyászolhatóság, trauma terápia, nekropolitika