Az inkák és yaguák földjén: Írások Peruról

Authors

Katalin Jancsó

Keywords:

Amerikanisztika

Synopsis

General editors: Réka M. Cristian & Zoltán Dragon

A szerző sokirányú érdeklődése tükröződik jelen kötetben, amely az elmúlt tizenöt év perui témájú tanulmányaiból ad válogatást. Első latin-amerikai kutatóútja ebbe az országba vezetett, az itt töltött hónapok erős hatással vannak a mai napig munkáira. A tizenkét tanulmány négy nagyobb tematikus egységhez kapcsolódik. A nőtörténeti írások mellett megjelennek a magyar-perui kapcsolatok, megtudhatjuk, mekkora visszhangja volt az 1956-os magyarországi eseményeknek Peruban, illetve azt is, hogy ez volt az első olyan latin-amerikai ország, amely magyar autóbuszokat vásárolt 1973-ban. Az e távoli vidékre vetődött magyarok között olvashatunk egy bizonyos Kossuth Károlyról, aki kínai kulimunkások kegyetlen munkafelügyelőjeként vált hírhedtté a guanókitermelés központjaként ismert Chincha-szigeteken a 19. század közepén. Szűk száz évvel később pedig egy Hollywoodban sikeressé vált magyar filmrendező, Fejős Pál próbált szerencsét Peruban, nevéhez fűződik a Machu Picchu közelében található Wiñay Wayna romjainak feltárása, illetve az amazóniai yaguák népének első tudományos leírása. A tematikus blokkok közül a legmarkánsabb az utóbbi évek kutatásait mutatja be. Társadalmi konfliktusok, környezeti kihívások, gazdasági problémák, a terrorizmus és a kábítószerkereskedelem alkotják a központi magját e négy írásnak, melyekben főszereplőként megjelennek az amazóniai indián közösségek és évszázados küzdelmük földjeikért, illetve kultúrájuk és az esőerdő ökoszisztémájának fennmaradásáért.

Borítókép: © 3D map of Peru, ParabolStudio
     (forrás: Shutterstock)

borító

Published

January 1, 2021

Details about the available publication format: ePub

ePub

ISBN-13 (15)

978-615-5423-73-4

Publication date (01)

2021

Details about the available publication format: mobi

mobi

ISBN-13 (15)

978-615-5423-74-1

Publication date (01)

2021

Details about the available publication format: Printed Book

Printed Book

ISBN-13 (15)

978-615-5423-72-7

Publication date (01)

2021

Physical Dimensions

6in x 9in

How to Cite

Az inkák és yaguák földjén: Írások Peruról. 2021. AMERICANA EBooks. AMERICANA eBooks. https://doi.org/10.14232/.