IV. 2. „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet?”: A villamos, a macska, a madár és az iguána

 

Ebben a fejezetben A vágy villamosa, a Macska a forró bádogtetőn, Az ifjúság édes madara és Az iguána éjszakája kapcsán a dialóguson alapuló adaptációs vizsgálatok során azt igyekszem körüljárni és megmutatni, hogy a klasszikus hollywoodi elbeszélési stratégiába bújtatott, de azt szubverzív módon kihasználó adaptációs stratégiák miként működtetik a mediális törés más-más formában történő reprezentációjával Tennessee Williams ezen szövegeit. Amint látni fogjuk, az itt tárgyalt filmek adaptációs stratégia szempontjából némileg különböznek a Múlt nyáron, hirtelen által bemutatott metódustól, ám strukturális és ideológiai szempontból mégis rengeteg hasonlóságot fedezhetünk fel. A fejezetben vizsgált adaptációk kettő – a Macska a forró bádogtetőn és Az ifjúság édes madara – kivételével különböző rendezők és filmkészítői csoportok valamint producerek és stúdiók munkái, így külön érdekesség, miben és mennyire hasonlítanak – vagy éppen különböznek – egymástól adaptációs stratégia tekintetében. Az elemzések középpontjába minden esetben az aktuális intermediális dialógust működésbe hozó mediális törést helyeztem, amelyen keresztül a vizsgált adaptációk egyértelmű rokon vonásokat mutatnak fel, és egyfajta adaptációs „térképet” hoznak létre a Williams oeuvre keretein belül.

Többnyire mindegyik dráma adaptációjában fellelhető a kor cenzúrájának nyoma, amely olyan tartalmakat nem engedett filmre vinni, amelyek a drámák központi tematikáját adták. A filmkészítőknek így oly módon kellett a cenzorok diktátumainak megfelelően lavírozniuk, hogy mindeközben a Williams által hangsúlyozott tartalmak, melyek legtöbb esetben a karakterek motivációit, illetve a cselekmények mozgatórugóit is jelentik, valamiképpen mégis a vászonra kerüljenek, hogy a történetek működőképesek maradjanak. Arra teszek kísérletet, hogy a Múlt nyáron, hirtelen adaptációs stratégiájához hasonlóan rámutassak a filmek elfedési mechanizmusaira, melyek meginvitálják és beindítják a mediális töréseken keresztül az intertextuális és intermediális dialógust. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csupán a dráma és a film lép a dialogizmus útjára ezekben az esetekben, hiszen a Williams-filmek érdekes mód egymással is igen explicit kapcsolatot teremtenek – többnyire a drámai szövegek nélkül is.